2020. július 29., szerda

Kutyabarát nyár

 Június végén leköltöztünk az almádi nyaralóba, hogy megkezdjük a nyári hétköznapokat. Helkának nagyon bejön az almádi ház. Az ágyának a teraszon kerestünk helyet, de gyakorlatilag az egész teraszt sőt az egész házat belakta. Élvezi, hogy szabad ki-be járása van hozzánk, és így hál istennek esze ágában sincs a kerítést tesztelgetni vagy bármerre szökdösni. 
 A reggeli menetrend a következő:  az első teraszajtó nyitásra felpattan és irgalmatlan hévvel spurizik be a mi szobánkba, hogy az ágyunkba vetődve, a fejünkön ugrálva , fülünkön csámcsogva biztosítson róla hogy mennyire jól is érzi magát velünk. Ahogy kelnek a gyerekek sorban mindenkivel eljátsza ezt a gazdi üdvözlet ceremóniát nap, mint nap pont ugyanolyan lelkesedéssel. És mi olvadozunk, és ellágyulunk, és  képtelenek vagyunk haragudni rá még akkor is, mikor rójuk a köröket a kertben a mi szokásos reggeli papucskereső ceremóniánk közben.
Hogy az írtó jófejségért felelős labrador anyukától örökölt genetikai állományt mi gazdagítja, arra több elméletünk is van. A kiskori gyapjas bundája a puli vagy kuvasz vonalat sejtette, az aránylag hosszú lábak és a fáradhatatlanság miatt azonban egyre inkább vizslát látunk benne. Az pedig, ahogy séta közben komoly elszántsággal terelget minket, egyértelműen juhászkutyára hajaz. 
Úgy alakult, hogy mire megkapott minden oltást és lehetett sétáltatni, pont a négy napos balatonszemesi  hosszúhétvégénk következett úgyhogy póráz ügyben bedobtuk a mélyvízbe. A legnagyobb ámulatunkra tök jól viselte a kötöttséget a hosszúra nyúlt estéket és a több mint harminc fős társaságot a sok-sok gyereket.. Sőt ! 
Az utóbbi hetekben túlélt egy majd' negyven fős ballagási kerti partit, fürdött a balatonban, autózott egy csomót és tök jól elvolt három napig nélkülünk az alkalmi kutyaszitterként remeklő szüleimmel, szóval abszolút teljes jogú tagja a családnak, része a hétköznapjainknak és kísárője ünnepeinknek. 


Hozzászólás (HELKA)


Kaptam pórázt, amit először utáltam, de beláttam hogy ez az ára a szabadságnak.Aztán mire éppen kezdtem megszokni, az történt, hogy apa gazdi kivitt a közeli rétre és elengedett. És én annyira meghatódtam a belém vetett bizalomtól hogy megfogadtam ezt nem szúrom el, és nem szökdösöm és szót fogadok és visszajövök a hívásra, csak had élvezzem a szabadon száguldást. Imádom ahogy az arcomba csap a szél, lobog a fülem, a fű simogatja a hasam. 
Mindegy hogy pillangókat kergetek, szöcskére vadászok, vakond után ások vagy más kutyákkal bandázok, mindig visszamegyek ha hívnak.
 Rengeteget járunk ki, s csak akkor kell rám tenni a pórázt ha anya gazdi és Réka gazdi fut mert akkor nem bírok magammal, és amíg szem előtt vannak verseny futok velük. Szerintem mondjuk jobb lenne, ha hagynák, hogy vigyázzak rájuk. Rossz  nézni, ahogy a falkánk leggyengébb tagja (anya gazdi) vörös fejjel  levegőért kapkodva verejtékben úszva kínlódik. Ilyenkor szétvet az aggodalom, hogy ki fogja megmenteni, ha én nem sertepertélek körülötte. 
Az ilyen frankó séták után ugye érthető, hogy miért is viselem nehezen a városi sétákon azt a fránya pórázt. 

Volt olyan is hogy ittahagytak három napra. A kutyaszittereim elég amatőrök voltak, ezért úgy döntöttem kiképezem őket profi kutyabolondokká. Mama gazdi eléggé távolságtartó volt velem, ezért az elsődleges célom az ő megszelidítése volt.Egyfolytában a sarkában voltam és nem hagytam, hogy lerázzon. Ha a fotelben ült nekifutásból vetődtem az ölébe elégedetten konstatlva az örömét aminek ő elég furcsán, sikítva adott hangot. A harmadik nap már videókat készített a cuki fejemről ahogy játszom vele a kertben és visszahozom amiket eldobál hogy örüljön.
 Papa gazdinál nem különösebben kellett megerőltetnem magam a potyafalatokért és egy kis simogatásért. Olyan jó barik lettünk, hogy gondoltam jelzem neki, hogy bevettem a bizalom körébe azzal, hogy az ő papucsát is széthordom a kertben. Csináltam olyat is, hogy az egyiket elloptam a teraszról és eldugtam a kertben. Ő lement mezitláb keresgélni, és mire visszalépcsőzött a meglelt fél pár pauccsal a másikat csentem el és dugtam el egy tuti helyre. 
Így a napi testmozgása is biztosítva volt, amire szerintem igenis szüksége van. Csakúgy mint egy saját kutyára amire szerintem tökre meghoztam a kedvüket.


2020. június 21., vasárnap

A zsivány


Napok óta az idétlen "Lackó és a rágógumi" című nagyon elfuserált verses mese zakatol az agymban, amit egy gyenge pillanatomban vettem jó pár éve (tök jól mutat a polcon a "Mese a vakondról, aki meg akarta tudni hogy ki csinált a fejére" című klasszikus mellett).
Szóval ebben a mesében minden versszak utolsó sora ez volt: És Lackó csak rág és rág és rág.......
Helka beindult. És rág és rág és rág. Egész nap. Mindent.
Továbbra is küzdünk a hátsó kerítés kihívással és azzal is, hogy Csengét elfogadja gazdájának és ne kutyatesóként vívja vele a dominancia harcait. 
Amúgy teljesen odahagyunk érte. 
Elképesztő füllobogtatós- négytalponpattogós- gyapjasseggrázós eksztázissal tud örülni MINDEN egyes alkalommal ha BÁRMELYIKÜNK megérkezik. 
Elkényeztet minket az odaadó rajongó figyelmével, mi pedig őt kényeztetve, egymást überelve válunk egyre következetlenebb gazdikká. Azt hiszem mikor elterveztük a kiskutya érkezését és okos nevelését,  nem számoltunk a manipulatív gombszemekkel és a  zsivanyságnak alcázott szófogadatlansággal.
Soma pedig nem számolt, a tréfás cuccok készletéből  a földön felejtett műkaki következményeivel....

 












 

Hozzászólás (HELKA) 

Próbálgatom a fogaimat.
Van a "viszketafogammuszájrágnom", az "úgyszeretlekmegrágcsállak", meg az "akkoriselőttedvagyokafalkában" harapdálás. Ezeket váltogatom vagy kombinálom, de nem sok elismerést kapok értük.
Van új nevem is: NEMSZABAD! 
De valamiért azt hiszik nem bírom megjegyezni ezért mindig kiabálbva mondják. 
Egyébként tök szófogadó vagyok. 
Megtanultam a visszahívó füttyjelet is, és vissza is jövök, ha jeleznek. Mindig....ööö vagyis, majdnem mindig.....
 Na jó, ötből háromszor jövök vissza, de ehhez is iszonyű fegyelmezetnek kell ám lenni, hiszen annyi izgalmas illat hívogat a hátső kerten túl, ahol nincsen kerítés csak a meghódításra (értsd: körbevizelésre) váró csábító ismeretlen.
Az ötből két alkalom pedig, amikor megpróbálnak becserkészni igazán szórakoztató kergetőzésekkel, vetődésekkel, bújócskával spékelt fogócska. Szerintem ez minden valamirevaló gazdi álma.
A vizelésről jut eszembe ! Új kihívást találtam magamnak.
 Mivel V.I.P bejárásom van gyakorlatilag a ház minden sarkába( értsd Vigyázat Itt jön a Pofátlan) felfedeztem egy műkakit Soma szobájában a földön. 
Mi ez, ha nem kihívás ? Azóta próbálok felnőni a feladathoz hogy bebízonyítsam én is tudok akkorát. Hogy szemléletes legyen a teljesítményem, minden erőmmel azon vagyok, hogy próbálkozásaim eredményei rendre Soma szobájában landoljanak a műkaki mellett.  
A enyém színeiben és állagában sokkal változatosabb és illatban is messze hozza az elvárásokat, mégsem értékelik kellőképpen. 

Amúgy nem vagyok élősködő típus, így igyekszem kivenni a részemet a családi munkamegosztásból. 
Eszméletlen jó vagyok mosogatógép pakolásban, konyhapadló takarításban, komposzt újrahasznosításban, díszpárna rendezésben, zokni párosításban, sőt a málna és ribizli szüretelésben is.   

Úgy érzem a pásztorkutya őseimhez is hűnek kell lennem, így szó szerint kutya kötelességem megvédeni a családomat mindenféle veszedelemtől. Legyen az a szomszéd harcias szélforgója, vagy az idegesítő izgága seprű, esetleg egy túl hangos rigó kölyök.
 







 



 









2020. június 3., szerda

A hátsó kerítés kihívás

Nagyon kemény. 
Egyfolytában kiszökik, de csak azért hogy a hátsó teraszon  (hozzánk minél közelebb) bekuckózzon a fotelba. Nagyon cuki, de rémisztő is mert onnan semmi nem állíthatja meg ha világgá akar menni.
Teljes és állandó figyelmet akar magának.  
Baszki most is egy kézzel (ballal) gépelek, hogy a jobb kezemmel szórakoztassam. Mindez az ágyamban ami abszolút :WTF ????


Hozzászólás (HELKA):

Van egy csomó új nevem !! Szarházi! Betyár! Helka baba,  HELKA sőt HELKA!!!.
A legkedvencebb új nevem a Mrs Hudini. Van valami tekintélyt parancsoló nemes hangzása . Igaz hogy ha így hívnak általában mérgesek, de a szemükben ott csillog a büszkeség is, én látom.
Van egy tök jó kedvenc játékom.  
Este már nagyjából nyugiban viselem a sorsom, és a számomra kijelölt helyemen elalszom. Hajnalban, mikor a kert rigó populációja beindul és akkora hanggal vannak hogy mindent lehet, csak aludni nem, nekiállok hogy teljesítsem a hátsó kerítés kihívást.
 Nem olyan nagy  dolog, csak kellő elszántság kitartás és vakmerőség kell hozzá. Így minden reggel a hátsó teraszon várhatom őket. Ők visszaraknak, én megmutatom hogy jutottam aznap át, ők kiiktatják az átjárót én másnap hajnalban újabb tökéletes tervet eszelek ki a szökésre....és így tovább minden nap. Csuda izgalmas.  
Megvolt a kerítéslyuk kiszélesítése, a farakás hasábjai között nyestként felkúszás, a hátamat a víztárolónak vetve a kerítésléceket létraként használva felkúszás, és a legújabb:  mikor a pókemberként a gravitációt és minden fizikai szabályt legyőzve felkapaszkodok a függőleges kerítésen. A vége mindig egy laza ugrás a több mint egy méter magas kerítés tetejéről. 
Egyenlőre vakargatják a fejüket és újabb feladványokon dolgoznak, hogy garantáltan ne unatkozzak a hosszú hajnalokon, ahelyett hogy belátnák végre, hogy ki is itt a főnök. 



2020. június 2., kedd

Szabályok


Voltak szabályok. 
Meg tervek, hogy milyen szépen megtanítjuk a kiskutyánknak hogy ő elsősorban kinti kutya és ha benn is van a lakásban nincs bútorra ugrálás meg mindent szétrágás.
Hiába sír nem engedjük be. Kibírjuk azt a pár napot míg megtanulja a rendet. 
Aha, ahogy azt elképzeltük.............



Hozzászólás (HELKA): 

Kanapé: PIPA,  
Emelet:  PIPA,
Áthatolhatatlannak hitt hátsó kert ajtó: PIPA 
Sírással bármit elérni: PIPA 



2020. május 30., szombat

Szentkozmadombjai Helka

Hatalmas boldogság, hogy több mint 4 hónap után ismét bekutyásodtunk. Most mondjuk azt gondolom, hogy az űrt, amit Lotti kutyánk hagyott maga után soha nem tudja betölteni semmi.
Nincs nap január hetedike óta, hogy ne gondolnánk a mi 13 és fél évet élt gyönyörű Lottinkra.

Helka érkezése  elrendeltetettnek tűnik.
Miután lecsúsztunk pár menhelyes kutyakölyökről, elkezdtünk a neten keresgélni. 
Egy áprilisi este Fecó alvás előtt még rákukkantott az egyik kutyás oldal hirdetéseire és abban a pillanatban került fel a hirdetés Dorkáról a "megesett" labradorlányról, aki pontosan úgy nézett ki, mint a mi Lottikánk. A három kiskölyök pedig elvarázsolt első pillantásra. Hamar be is jelentkeztünk a kis zsemleszínű kislányra. 
Az azóta eltelt hetek komoly névválasztó csatákkal szinesített lázas izgalombam teltek. Szerintem szuper nevet találtunk és úgy látjuk ő is elégedett vele. Tegnapelőtt mentünk érte a világvégi Szentkozmadombja nevű bájos kis faluba. Az autóban  5 perc sírás után elfogadta a sorsát és a maradék két órát Réka kezében elnyúlva szundikálva töltötte. Tök jól viselte a tök hangos családi fogadtatást, hogy mindenki őt akarta simogatni, dögönyözni, vele akart szelfizni és bebiztosítani nála, hogy ő legyen a kedvenc gazdija. 
Aztán egyszer csak jelezte az erkélyajtónál, hogy ő ki szeretne menni. Mi pedig leesett állal pislogtunk, ahogy kicipelte a gyapjas seggét a kertbe, elvégezte a dolgát, majd emelt fejjel visszaügetett, leült elénk és besöpörte az elismerő pillantásainkat. 
Egészen félelmetes élmény, de teljesen úgy éreztük, hogy hazaérkezett. Annyira otthonosan vette birtokba a házat, a kertet és a szívünket, hogy nem kérdés, hogy nekünk született.

Nem tudunk betelni vele. Mindenkit elvarázsol a gyönyörű gombszemeivel és a virgonc ugrálásával.

Az első éjszakán simán szétkapta a sebtében épített barikádot az előszobában, birtokba vette a nappalit és a konyhát, pisilt, kakilt az erkélyajtó elé, majd befeküdt Soma és Csenge mellé,akik elvileg azért aludtak a nappaliban, hogy minden rezdülését figyeljék. Másnap le is váltottuk a botcsinálta éjjeli őreinket, így mivel Réka kicsit túl is pörögte a témát, kiderült milyen aktív éjszakai életet él. Volt megint kaki, de Réka még ki tudta engedni, volt sírás-rívás és volt álomba simogatás...


Hozzászólás ( HELKA): 

Helkának hívnak. 
Azt hiszem 
Ezt szajkózzák naphosszat és nagyon boldogok ha reagálok rá. 
Sokan vannak. Nagyon sokan..... Akkor miért nem tudnak normális kutyanevet adni nekem?? 
A nagy falka állítólag jó 

Még csak egy napja hogy itt vagyok de elég jól feltérképeztem a szitut. Apaállat anyaállat és a négy tesó. Anyukám mellett két tesóm volt, akikkel egész nap cibáltuk egymás fülét. Itt egyenlőre csak Csenge tesó fülével próbálkozom. Előbb-utóbb biztos betöröm és akkor nem én leszek a falka legutolsó tagja. Utána persze majd szép sorban mindenki behódol. Most egyenlőre elolvdnak tőlem bármit csinálok. Azt hogy nem csinálok magam alá a szobában olyan meglepetésként érte őket, mintha megszólaltam volna. Most komolyan, mégis mit néznek ki belőlem? Mondjuk elsőre nekem is kicsit sok volt a hangzavar, a fotózás, a veszekedés, hogy akkor most kinek a kezében nem voltam még eleget, de egy biztos: nagyon jól érzem magam velük .....











 

Kutyás nyaralás

 Éééés igen ! Sikerült ! Helkát is le lehet fárasztani.  Egy vízparti apartman a csodás Dunakanyarban, egy hét augusztusban, amikor mind a h...