Eltelt a második nyár Helkával és kicsit félve, de ki merem mondani hogy határozottan kezdünk összecsiszolódni.
Már majdnem mindig megérti hogy mit szeretnénk...
Már majdnem mindig szót is fogad....
Már majdnem mindig olyan, mintha tisztelné a gazdit...
Már majdnem mindig tudja hogy hol a helye a falkában...
Ezen a "majdnem"- en még azért dolgoznunk kell, és azt is tudom hogy az ördög a részletekben rejlik, de azért már látom a célt ahova el szeretnénk jutni.
Nem nagy dolgok csak mondjuk
- egy pórázas séta ahol nem szakad le a karom, és andalogva (ne adj isten telefonálgatva) én diktálom a tempót...
- egy hazaérkezés úgy, hogy tiszta ruhában, éppségben maradt bevásárlós szatyrokkal jutok el a kaputól az ajtóig
- egy családi ebéd úgy, hogy közben nem egy bociszemekkel operáló nyáladzó kutyafej fekszik az ölünkben, finoman tudatva velünk jelenlétét ....
- egy beszélgetés a szomszéddal, vagy bárkivel a kapuban úgy hogy nem játsza azt hogy ő Cujo...
Hozzászólás (HELKA)
Tudok pacsit adni. Leülök, fekszek ha azt kérik. Visszahozom amiket eldobálnak. Ha kifutkoztam magam a réten, hajlandó vagyok az első füttyszóra lábhoz menni. Kivéve persze, ha nincs valami jófej eb a közelben mert hülye azért nem vagyok. (vagy egy izgalmas vakondtúrás, vagy egy pillangó, vagy egy pofátlanul gyors mezei nyúl.....szóval MAJDNEM mindig)
Azt hiszem a szívembe zártam a falkámat már annyira, hogy nem mindig játszom a hülyét amikor szeretnének valamit.
Nagy nehezen lemondtam a kanapéról is, persze csak azután hogy minden "HELKA nem benti kutya" elvüket felrúgva vettek nekem egy szuperkényelmes kutyaágyikót.
Azért mikor Csenge beteg volt a gyógyulását elősegítendő visszalopakodtam a kanapéra:
Volt egy utolsó szökésem de csak azért hogy felhívjam a figyelmet a résre a pajzson. A ház melletti másfél méteres kerítésszakaszról ugyanis lespórólták a villanypásztort. Én pár óra alatt átástam magam és büszkén vártam őket reggel a hátsó teraszon.
A nyáron kiadtuk az emeleti apartmant a nyaralónkban.
Helka Apartman -ként működik, szóval rólam neveztük el, mégis agyon parázták a dolgot, hogy én majd hogy fogok viselkedni a vendégekkel.
Kár volt izgulni, tök jó fej voltam a nyaralókkal. Játszottam velük, ellopkodtam a dolgaikat és megettem az asztalukról amiről úgy gondoltam hogy már nem esne jól nekik. Amikor csak sikerült a közelükbe férkőzni biztosítottam őket a vendégszeretetemről. Főleg azt az igazán bátor és bevállalos kis fehér Havanese-t aki az egyik családdal érkezett.
