A reggeli menetrend a következő: az első teraszajtó nyitásra felpattan és irgalmatlan hévvel spurizik be a mi szobánkba, hogy az ágyunkba vetődve, a fejünkön ugrálva , fülünkön csámcsogva biztosítson róla hogy mennyire jól is érzi magát velünk. Ahogy kelnek a gyerekek sorban mindenkivel eljátsza ezt a gazdi üdvözlet ceremóniát nap, mint nap pont ugyanolyan lelkesedéssel. És mi olvadozunk, és ellágyulunk, és képtelenek vagyunk haragudni rá még akkor is, mikor rójuk a köröket a kertben a mi szokásos reggeli papucskereső ceremóniánk közben.
Hogy az írtó jófejségért felelős labrador anyukától örökölt genetikai állományt mi gazdagítja, arra több elméletünk is van. A kiskori gyapjas bundája a puli vagy kuvasz vonalat sejtette, az aránylag hosszú lábak és a fáradhatatlanság miatt azonban egyre inkább vizslát látunk benne. Az pedig, ahogy séta közben komoly elszántsággal terelget minket, egyértelműen juhászkutyára hajaz.
Úgy alakult, hogy mire megkapott minden oltást és lehetett sétáltatni, pont a négy napos balatonszemesi hosszúhétvégénk következett úgyhogy póráz ügyben bedobtuk a mélyvízbe. A legnagyobb ámulatunkra tök jól viselte a kötöttséget a hosszúra nyúlt estéket és a több mint harminc fős társaságot a sok-sok gyereket.. Sőt !
Az utóbbi hetekben túlélt egy majd' negyven fős ballagási kerti partit, fürdött a balatonban, autózott egy csomót és tök jól elvolt három napig nélkülünk az alkalmi kutyaszitterként remeklő szüleimmel, szóval abszolút teljes jogú tagja a családnak, része a hétköznapjainknak és kísárője ünnepeinknek.
Hozzászólás (HELKA)
Kaptam pórázt, amit először utáltam, de beláttam hogy ez az ára a szabadságnak.Aztán mire éppen kezdtem megszokni, az történt, hogy apa gazdi kivitt a közeli rétre és elengedett. És én annyira meghatódtam a belém vetett bizalomtól hogy megfogadtam ezt nem szúrom el, és nem szökdösöm és szót fogadok és visszajövök a hívásra, csak had élvezzem a szabadon száguldást. Imádom ahogy az arcomba csap a szél, lobog a fülem, a fű simogatja a hasam.
Mindegy hogy pillangókat kergetek, szöcskére vadászok, vakond után ások vagy más kutyákkal bandázok, mindig visszamegyek ha hívnak.
Rengeteget járunk ki, s csak akkor kell rám tenni a pórázt ha anya gazdi és Réka gazdi fut mert akkor nem bírok magammal, és amíg szem előtt vannak verseny futok velük. Szerintem mondjuk jobb lenne, ha hagynák, hogy vigyázzak rájuk. Rossz nézni, ahogy a falkánk leggyengébb tagja (anya gazdi) vörös fejjel levegőért kapkodva verejtékben úszva kínlódik. Ilyenkor szétvet az aggodalom, hogy ki fogja megmenteni, ha én nem sertepertélek körülötte.
Az ilyen frankó séták után ugye érthető, hogy miért is viselem nehezen a városi sétákon azt a fránya pórázt.
Volt olyan is hogy ittahagytak három napra. A kutyaszittereim elég amatőrök voltak, ezért úgy döntöttem kiképezem őket profi kutyabolondokká. Mama gazdi eléggé távolságtartó volt velem, ezért az elsődleges célom az ő megszelidítése volt.Egyfolytában a sarkában voltam és nem hagytam, hogy lerázzon. Ha a fotelben ült nekifutásból vetődtem az ölébe elégedetten konstatlva az örömét aminek ő elég furcsán, sikítva adott hangot. A harmadik nap már videókat készített a cuki fejemről ahogy játszom vele a kertben és visszahozom amiket eldobál hogy örüljön.
Papa gazdinál nem különösebben kellett megerőltetnem magam a potyafalatokért és egy kis simogatásért. Olyan jó barik lettünk, hogy gondoltam jelzem neki, hogy bevettem a bizalom körébe azzal, hogy az ő papucsát is széthordom a kertben. Csináltam olyat is, hogy az egyiket elloptam a teraszról és eldugtam a kertben. Ő lement mezitláb keresgélni, és mire visszalépcsőzött a meglelt fél pár pauccsal a másikat csentem el és dugtam el egy tuti helyre.
Így a napi testmozgása is biztosítva volt, amire szerintem igenis szüksége van. Csakúgy mint egy saját kutyára amire szerintem tökre meghoztam a kedvüket.
